Első
fejezet
1875. január
4.-ét írtunk. A bábaasszony már a kezét mosta a szobába készített lavórban és
közben ellátta tanácsokkal a körülötte forgolódó cselédlányt. A fiatalasszony
elbóbiskolt, de rá is fért a pihenés, hiszen majd egy napot vajúdott. Az első szülése
volt a törékeny teremtésnek, és volt olyan pillanat, mikor a bába már-már azt
hitte nem éli túl. Szerencsére nem így történt, kislánya már tisztán feküdt
mellette a jó hírű asztalos által készített bölcsőben.
Takács Endre
megnyugodva ült a szalonban, és jóféle bort kortyolgatott. Egyelőre kénytelen
volt beérni az alkalmazottak jókívánságaival, hiszen a gyermeket későbbre
várták, így nem volt alkalma ünneplést szervezni. Pedig ez a tervei között
szerepelt, mert minden alkalmat megragadott a mulatságra, társasági életre. Már
a feleségének is mondta, hogy ahogy világra hozta az utódot, meghívja a
rokonságot és a barátokat a házukba, hogy köszöntsék. A férfi körülnézett az
óriási szalonban, és elégedetten mosolygott. Ápolt bajusza és rövidre nyírt
haja a divatnak megfelelő volt, ruházata is jómódról árulkodott. Inasa, Kázmér
rosszállóan sandított rá, mikor újabb fát hozatott vele a pajtából, hogy tegyen
a tűzre.
A szolgáló
nem volt már fiatal. Megfordult élete során egy-két háznál, de sehol nem
fűtötték rendszeresen a szalont az eddigi uraságok közül, csak ha vendégeket
vártak. Ezt csak a leggazdagabbak engedhették meg magunknak, és bár Endre már
az volt, az inas látta, hogy ha így folytatja, hamarosan kifolyik a vagyon a
kezei közül.
Miután
befűtött a kandallóba, a ház ura ismét bort hozatott és megkérte, hogy üljön le
mellé és írjon levelet a legközelebbi szomszédjaiknak. Természetesen a témát a
leánygyermeke születése szolgáltatta, amiről feltétlen tájékoztatni akart
mindenkit. Az inas szorgalmasan körmölt, majd miután végzett, elindult, hogy
személyesen adja át az üzenetet a közelben lakóknak.
Birtokuk a
legnagyobb volt a környéken, ezért mindenki a kegyeiket kereste. Takács Endre
jól házasodott. Édesanyja javaslatára egy környékbeli úrilányt választott, jókora
hozománnyal. Nem is bánta meg a döntését, Erzsébet személyében csendes,
szófogadó asszonyra lelt, aki teljesen átadta magát ura minden óhajának. Bár
boldognak nem volt mondható ez a házasság, mégis mindketten elégedettek voltak.
A nő megismerkedésük hajnalán beleszeretett Endrébe, aki ezt kihasználva
behálózta, és heves udvarlásba kezdett. Családja sosem volt jómódú, egyszerű
emberként nőtt fel, de nem adta fel a reményt, hogy egyszer gazdag lehessen. Mikor
társaságba kezdett járni, akkor tapasztalta meg először, mennyire tetszik a
hölgyeknek. Kifogástalan modorának és megjelenésének, na meg író, költő
barátainak köszönhetően a legjobb eseményekre is bejutott, és kamatoztathatta
udvarlási fortélyait. Kiválóan táncolt, remek humora volt, ami szemet szúrt, még
a leggazdagabb lányos családoknak is. Az apák persze nem rajongtak annyira a
nincstelen fiatalemberért, mint lányaik, de Erzsi édesapja nem emelt kifogást a
fiatalember ellen. Törekvő, szellemes férfinak ismerte meg, aki tovább gyarapíthatja
a családi vagyont, és nem utolsó sorban boldoggá teheti egyetlen gyermekét.
Az esküvő
után Galamb Mihály nem sokkal elhalálozott, így minden vagyona a fiatalokra
szállt. Erzsébet nem értett a pénzügyi dolgokhoz, férjére bízta annak minden
terhét, csupán a háztartást vezette nagy odaadással, fegyelemmel. Szükség is
volt rá, mert a házban több mint húsz alkalmazott szolgált, akik irányításra
szorultak. Ez nem okozott neki nehézséget, mert gyerekkorában már belekóstolt
abba, hogy megy itt a munka. A szülői háztól csak pár évet volt távol, mikor Bécsben
tanult, de ezt leszámítva minden percét otthon töltötte. Kivételt képeztek
persze a pesti kiruccanások, amikor színházba, társasági eseményekre jártak
édesapjával, de akkor is csak pár napról volt szó a művelődése érdekében. Mindennek
néhány éve, azóta érett nő lett, aki ma már feleség és anya.
Még mindig
aludt, amikor pirkadatkor a cselédlány belépett hozzá, hogy megnézze, minden
rendben van-e? A kislány a bölcsőben mocorogni kezdett, ezért kiemelte őt a
helyéről, és óvatosan az anya mellé helyezte. Maris Erzsi esküvője óta szolgált
náluk szobalányként, de nem vetette meg a munkát, ezért inkább amolyan mindenes
volt. Sokszor a konyhai feladatokból is kivette a részét, segített eligazítani
az embereket, ha a fiatalasszonynak más dolga akadt. Az eszes cselédlány most
is lelkesen tette a dolgát a szobában.
Leült az
asszony mellé és óvatosan ébrezgetni kezdete, mivel tudta, hogy eljött az
etetés ideje. Elég sokszor látta az édesanyját hasonló helyzetben, mivel több kistestvére
is született. Erzsi álmosan pislogott rá, mint aki nem tudja hol van, ám amikor
meglátta maga mellett a pólyába csomagolt kislányt, rögtön felderült. Felült az
ágyban és karjába vette a kis csöppséget.
- Jó reggelt
asszonyom – köszöntötte a szobalány. – Igazán nem akartam felébreszteni, de meg
kellene etetnie a család legifjabb tagját.
- Köszönöm,
Maris – válaszolt a fiatalasszony és rögtön a mellére tette a gyermeket.
Hallott már
ezt-azt a szoptatásról, mégis fájdalmasan felszisszent, mikor a csecsemő
bekapta a mellét. A szobalány hátrafordult és elmosolyodott.
- Tudom, hogy
ez nem a legkellemesebb része, de meglátja, majd megszokja. Az édesanyám nyolc gyereket
nevelt fel, és mind egészségesek! Mindegyik anyatejen élt és sokat mozgott a
friss levegőn. Majd meglátja az asszonyom, hogy ebből a kis tündérből micsoda
kis királykisasszony lesz! – Erzsi önkéntelenül nevetni kezdett a lány derűs
viselkedésén, még a fájdalmáról is elfeledkezett, pedig a szüléstől sajogott
mindene, alig tudott mozogni.
- A férjem
felkelt már? – váltott témát gyorsan, mert tegnap reggel óta nem látta az urát.
- Még nem
láttam, – felelt a lány – de ne is törődjön most vele. Ha megetette a picit, magának
is hozok valami harapnivalót, mert erőre kell kapnia. Sára már feji a tehenet, nemsokára
behozza, és felszolgálunk Endre Úrnak is. Ha pedig a pici elaludt, magát is
rendbe hozom. Megmosdatom, megfésülöm, tudja jön ma délután a Doktor Úr. – Erzsi
bólintott és visszaadta a kislányt Marisnak, mert látta, hogy majdnem elaludt a
mellén.
Mikor visszakerült
a bölcsőbe, kopogtattak. Takács Endre volt az, a felesége hogylétéről
érdeklődött. Miután megbizonyosodott, hogy minden rendben van, kiadta az utasításokat
a cselédlánynak és távozott. A papot várta, aki délelőttre ígérkezett.
Éppen
tálaltak a reggelihez az ebédlőben, mikor megérkezett. A két férfi szívélyesen
üdvözölte egymást és asztalhoz ültek.
- Gratulálok,
drága hívem! – nyájaskodott a lelkész. – Hallom leánygyermeked született. Találtatok
már neki nevet?
- Még nem
döntöttünk a feleségemmel, de már több név is felmerült.
- Ha megengedsz
egy megjegyzést... én Erzsikét gyerekkora óta ismerem. Mindig jóravaló lány
volt, én kereszteltem és eskettelek is titeket. Ha az édesapja élne, biztosan
örülne, ha megboldogult anyja után a Zsófia nevet kapná. Szegény gyermek nem
ismerhette őt, tudod a születésekor meghalt. – Endre elfordította a fejét. Ezerszer
hallotta már ezt a történetet, és nem volt kedve hozzá még egyszer.
Erzsi anyja
ugyan meghalt a születésekor, de a legjobb nevelőnők nevelték, és azóta sem
szenvedett hiányt semmiben. Bezzeg neki volt édesanyja, gyerekkorában mégis
sokszor kellett éhesen lefeküdnie és lyukas cipőben járnia. Dühét azonban
magába fojtotta, és elmosolyodott. Neki igazából teljesen mindegy volt, hogyan
nevezik el a gyermeket, ezért nem is feszegette tovább a témát.
- Rendben
atyám, megbeszélem a feleségemmel.
Ezután
általános dolgokról beszéltek, majd jött a szokásos panaszáradat a pap fájós
lábáról meg a romos templomról, amire nincs pénz az adományokból. Endre, ahogyan
eddig is, támogatásáról biztosította a tiszteletest és bort hozatott, hogy
igyanak az örömhírre. Kellemesen eltelt a délelőtt, és mire az atya
feltápászkodott, már igen kapatos állapotban volt. Endre kikísérte az ajtóig és
megígérte neki, hogy amint Erzsébet jobban lesz, megtartják a keresztelőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése