2017. december 1., péntek

Fényes Niki - Feketén, Fehéren

Második fejezet


Deniel mélységesen megdöbbent, és ami a legjobban zavarta, ezt a lány meglátta rajta, miközben rajta soha semmi nem látszik. Abbahagyta a mutogatást, egészen furcsán nézett rá. A zöld szeme pillanatokon belül váltotta az érzelmeket. Aztán egyszerűen leült, és kezébe temette az arcát.

Deni ebben a percben nem csak sajnálta a lányt, hanem magára is haragudott. Meg akart félemlíteni egy olyan valakit, akinek éppen elég félelem az, hogy nem tud segítségért kiabálni, aki nagyon jól tudja, hogy magára maradt. Be van zárva, saját magába. Machete-tét szegezett a torkának, és amit utána tett talán rosszabb volt. Persze, hogy leszopta a fenyegetéseire, azt mondta eltöri a kezét, a kommunikációja forrását.
Elrejtett magában mindent, és felemelte a telefont. Az egyik unokatestvérét hívta telefonon. A srác nem rég szabadult a börtönből, Alina nagynénikéje fia volt, már a börtön előtt is neki dolgozott, de nem azért ült, mert rossz dologba nyúlt, egyszerűen, csúnyán megverte az anyja férjének lányát. Ez volt a legcsúnyább dolog, amit tehetett. Deniék pedig úgy döntöttek ülje le szépen, ami neki jár, rá fér az a három év börtön.
– Azt akarom, hogy húsz percen belül itt legyél, és hozz magaddal valakit, aki vágja az amerikai jelbeszédet. Ezen kívül felhívod Romeot és szólsz neki, ide kell jönnie. – annyira dühös volt, hogy szinte csak sziszegett a telefonban.
– Ember este nyolc óra van. – felelte Samuel neki a telefonba.
– Nem érdekel hány óra van öcsém! Most kell valaki, aki vágja a jelbeszédet. – megmondta melyik pubban van, ezzel lerakta. Ránézett a lányra, aki visszanézett rá. Deni úgy érezte, mintha a veséjébe látna, mintha látná a legnagyobb bűneit is.
– Mit nézel? – kérdezte Deni, a lány felmutatta a középső ujját. – De bátrak lettünk. – felelte a férfi, a lány válaszként szétnyitotta a lábát, és megemelte a csípőjét. Nem kellet hozzá nagy tehetség, hogy értse mit is mondott volna, most ha tud beszélni.
NYALD KI!
– Milyen megnyugtató, hogy te már meg tetted, és még csak jól sem csináltad. – felelte Deni. Persze, hogy bátrabb lett, most időt nyert. Ezzel felállt, felrángatta a lányt, és levette róla a bőrdzsekijét. Amíg kiforgatta a zsebeit, a nő állva maradt. Megtalálta a személyi igazolványát.
Elza Glyena Mckenna, ez a név állt benne. Húsz éves, 160 cm 52 kiló szeme színe zöld, haja sötétbarna. A lány ír származású. Volt egy ír család a harmadik területen, de ez a nő biztos nem tartozik oda, csak egy pitiáner díler.
– Melyik nevedet használod? – kérdezte. Semmi értelme nem lenne mást kérdeznie. A lány felemelte a mutató ujját. – Elza. – a nő rá sem nézett úgy ült le. Láthatóan még mindig remegett, bár próbálta palástolni. Nagyon is jó, hogy félt.
– Mindjárt hoznak valakit, aki a tolmácsod lesz, remélem, mindent elmondasz, és akkor nem esik bajod. – a lány ránézett majd nagyot sóhajtott és bólintott. Rendben van, eddig eljutottak, meg fogja tudni, kinek dolgozik, ki küldte ide. Aztán a lány felnézett rá, és az ujjával úgy tett mintha írna.
– Tollat akarsz? Papírt? – válaszként a lány ismét bólogatott. Deni az íróasztalra tette, amit kért. Elza pedig közelebb húzta a széket hozzá, írni kezdett a papírra, gyöngybetűkkel. Aztán Deni orra alá dugta a papírt.

Nem vagyok hülye! Tudom, hogy nem úszom meg.

– Okos lány vagy, ha ki akarsz innen jutni, csak annyi a dolgod, hogy szépen mindent elmondasz. – Elza a szemébe nézett, aztán vissza a papírra, és újra írni kezdett.
Nem lesz büntetés?

– Nem lesz, ha nem vagy bűnös. – felelte a férfi. Hazudni nem akart.
 A lány visszament a helyére, fekete kötött garbója, át volt nedvesedve, nagyon izzadt, mostanra az arcán is látható volt. Deni csak most vette észre nem viselt festéket, pedig az ő köreikben a nők anélkül nem mennek az utcára, és még valamit észrevett, nem használt semmilyen olcsó parfümöt.
Egyenes háttal ült, maga elé nézve, kezeit az ölébe nyugtatta. Még mindig didergett, félelmében. Arca maszatos volt a sírástól. Húsz éves volt, fiatalkorú még, de az ő világukban, a lányok már tizennégy évesen úgy élnek mintha huszonöt évesek lennének. Kiteszik, amijük van, és nyakig ki vannak festve. Van, aki akkor kezd kurválkodni, vagy akkor házasodik először. Az utca magával ránt mindenkit.
Ahogy Elzát is, húsz évesen drogot árult, ő is rossz körökbe került. Bármit is mond el neki, nem úszhatja meg a büntetést. Azt nem hagyhatja, nem lenne jó példa másoknak. Ha most nem tesz semmit, mindenki más azt gondolná szabad. Nagyon nem akarta Elzát megbüntetni. Nem tudta mért, de így érezte. Viszont az agya mást mondott.
Mintegy végszóra belépett az öccse, kopogás nélkül. Magasabb volt Deninél, barna szarvasbőr dzsekit viselt a gallérján fehér prémmel, és kék farmert bakanccsal. Öccse 194 cm volt, és kereken 115 kiló, nem tömör izom, de izmos volt. A tizenöt kiló feleslegével, egész életében küzdött, és szinte mindig azt hallották tőle, nem kér enni, mert, fogyózik, de valahogy sose sikerült leadni a kilókat. A Navarro férfiakra jellemző jóképűséggel rendelkezett, fekete haj, fekete szem, és barna, bronzos bőrszínével, mindig nagyon bejött a nőknél, ahogy az alkata is. De ha ez nem lett volna elég úgy salsázott, ahogy a városban senki.
Nagyon hasonlítottak egymásra Denivel, de neki nem volt gondja soha a súlyával. Ezen kívül minden másban hasonlítottak egymásra, ugyanaz a szem, haj szín, bőrük színe is egyezett. Csak Deni alacsonyabb volt, 182 cm magas, 95 kiló, öccsével szemben tömör izom. Deni lehajolt, a drogért és testvére kezébe nyomta. Romeo első percben ledöbbent a másikban összeráncolta a homlokát. Tekintette megkeményedett, ahogy a lányra nézett.
– Neki kell a jelbeszéd tolmács? – Deni, bólintott.
– Hall minket, azt hiszem a hallásával semmi baj nincs. – felelte. Testvére azt csinálta, amit mindig, ha mérges. Belülről rágcsálta az arcát. Ilyenkor kívülről mindig behorpadt az arca. Megfordult, és kifele indult, Deni követte. A folyosón megálltak, Romeo szembe fordult vele, nagyon férfiasan meggyújtott egy cigit, amit meg szívott, majd hangosan fújta ki a füstöt.
– Ez nem lehet véletlen Deni, két prosti, most pedig ez. Nem tűnik nagydolognak, de éppen elég ahhoz, hogy az a hír járja rólunk, nem tudjuk kézben tartani az ügyeinket. Ez rossz fényt vett ránk, sokaknak ennyi is elég ahhoz, hogy azt gondolják elgyengültünk. – közölte az öccse vele.
– Tudom. Sí. – felelte türelmesen.
– Deni, ezek az olaszok lesznek, csapjunk szét köztük. – ő a fejét rázta válaszként. – Tudom, hogy erősek bátyám.
– Nem erről van szó Romito, nem félek tőlük. De értsd meg, nincs indok. Annak idején átadtuk nekik a drogot, cserébe a miénk lett a fegyverkereskedelem nagyobb része, tudom, hogy a másik három családnak 10%-ot adtak a drogüzletből. Megvagyunk velük egyezve. Nincs okuk belénk kötni. Valami elkerülhette a figyelmemet, nem tudom mi az, de tudni akarom Romeo.
– És ha terjeszkedni akarnak bátyám? – kérdezett rá Romi.
– Mért nem támadnak ránk? – kérdezett rá.
– Mert a Navarrok is kurva erősek Deni. – felelte az öccse. – Szedjük szét őket, ne várjunk. Tudom, hogy nem akarod, de hallgass rám, én is tisztában vagyok a hatalmukkal, de őket is meg lehet törni. Deni, figyelj rám, sorba kell elkapni azokat a személyeket, akik mindenkinek fontosak. Érted? Meggyengülnek. Figyelj, másnak nincs ehhez mersze, és el is vannak szállva maguktól, utána néztem ezeket a személyeket még csak nem is védik. – megérkezett Samuel, a folyosó végén fordult be egy vézna szőke férfival, és legjobb barátjával, Juannal.
Samuel elütött tőlük, magas volt, szálkásan izmos, világosabb bőre volt, világosbarna haja, és őzike szeme, amit szemüveg takart. A világon senki nem gondolta volna róla, hogy egy agresszív állatot rejt a külseje. Bárkit, bármikor elintéz. Egyszer tizennégy éves korában megütött egy férfit egy áruházban, sorba állás közben, mert beszólt neki, onnan is hamar elvitték a rendőrök. Csak egyszer ütötte meg a férfit, és hét öltéssel varrták össze az arcát.
A fogdán sorban mentek le a rendőrök megnézni, valóban egy gyerek ütött ekkorát. Nem kérdés, hogy reggelig verték. Viszont Samuel, nem volt gonosz, nagyon tisztelte a családot, és nagyon jó szíve volt, kivéve akkor, ha a mostohaapjáról volt szó, és annak pereputtyáról.
Juanito egészen más volt kinézetre, nem volt túl magas, de nagydarab volt, örülten jóképű kék szemével, és barna hajával, világosabb bőrével. Samuellel már két évesen együtt játszottak, ahol ott volt az egyik, ott volt a másik is, Juan bármikor tűzbe ment volna barátjáért, és Samuel mindezt kész volt akármikor viszonozni. Csak a sors fintora, hogy egy ideig együtt is ültek. Később mikor elszállították, Deni elintézte, hogy visszavigyék.
Juanito csendes őrült volt, vigyázni kellett vele, mindenki másnak, aki nem Navarro. Ha sérelem éri, nem torolja meg azonnal. Ó nem bizony, napokig érleli magában, te már régen elfelejtetted, amikor megjelenik nálad, és eljár a keze. Brutálisan. Közelebb értek hozzájuk. Juanito egy burritot evett, nagyon jó ízűen.
– Neked néha olyan kéréseid vannak Deni, a hajam égnek áll tőled. – mondta neki Samuel.
– Tudom testvérem. – felelte Deni.
– Gázban vagyunk? – kérdezte teli szájjal Juanito. Romeo ránézett, és bele szívott a cigijébe.
– Sose aggódj, míg engem látsz. – vigyorgott rá.
– Ideges a faszom. Kit kell elverni? – eresztett meg egy mosolyt.
– Hűtsd már le magad hombre. – szólt Samuel neki.
– De acuerdo… – egyezett bele Juanito a szemét forgatva.
– Nekem mért nem hoztál egy burritot? – szegezte neki a kérdést a mindig éhes Romeo.
– Hoztam. Éppen azt eszem. – nézett rá bocsánat kérően Juanito. Ha ölni lehet a tekintettel, Juanito most esik össze.
– Nem baj, úgy is fogyózok. – jelentette ki, méltóságteljesen.
– Aha, tudjuk. – felelte csámcsogva a másik. Deni Samuellel nézett össze, aztána vézna férfire nézett, aki láthatóan félt tőlük, kerülte a tekintetüket. Alig volt tizenhét éves.
– Csak tolmácsolnod kell, aztán hallgatni, mint a sír, és megtriplázom a pénzed. – közölte Deni, tárgyilagosan.
– Menni fog? – kérdezte Romeo, a férfi bólogatott. Ezzel beléptek az irodába, ami ugyan olyan volt, mint azelőtt. Nem volt elegáns, mint az otthona, egyszerű bútorok voltak benne, egy barna íróasztal, mögötte irattartó szekrény, az asztalon számítógép, vele szemben egy bárszekrény. Ablaktalan volt, és nem volt szőnyeg sem benne. Megálltak a lány előtt, aki nagy szemekkel nézett rajtuk végig, aztán megállapodott a tolmácson a szeme, és elkerekedett.
– Elza? – kérdezte döbbenten a tolmács, akinek a nevét sem tudta, a lány felpattant, és hadonászni kezdett a kezével. – Megőrültél? Mit keresel itt? – jó tudni, hogy ismerik egymást, gondolta a férfi. A tolmács rázni kezdte a fejét.
– Tudni akarom, mit hadonászik össze. – szólalt meg Romeo, nyugodt hangon.
– Azt mondja, ne mondjak nektek semmit. – felelte a férfi keletlenül.
– Mond meg neki… – kezdte Samuel.
– Elza hall minket. – mondta Deni. – Samuel, az asztalon van egy személyi, menj el a címre, nézz körbe, tudj meg mindent, vidd magaddal, Juanitot. – testvére, kelletlenül csinálta, amire kérte. Ilyen volt az ő családjuk, túlnyomó részt csak nőkből állt. A lány felpattant, és ismét mutogatott.
– Azt mondja, csak az apja lesz otthon. – felelte a tolmács. Majd Elzához beszélt. – Nem tudom mibe keveredtél Elza, de biztos apádnak van hozzá köze, nem akarom, hogy itt maradj, ezért amit tudok, elmondok. – itt ránézett Denire.
– Elza apja alkoholista, egyedül neveli őt, nyílt titok, hogy veri, meg van róla győződve Elza nem az ő lánya. Tizenöt évesen vesztette el a hangját, a hivatalos verzió, hogy megtámadták az utcán. De mindenki tudja, igazából az apja tette, torkon rúgta őt, összezúzva a hangszálait. Ott ismertem meg, a jelbeszéd tanórákon, az öcsém süket néma. – fejezte be a tolmács.
 Deni alig bírta palástolni a haragját a lány apja iránt. Hogy a kurva életbe csinálhat ilyen egy apa a saját gyerekével?! Keze ökölbe szorult, és szeme megakadt a lányén, aki csatát vesztetten ült le a székére. Zöld szemei megkeményedtek, ahogy az arc vonásai is. Elza élete se ér szart se, mint az utcán a legtöbb emberé. Deni őrült késztetést érzett, hogy változtasson rajta.
– Kérdezd meg a drogról, amit árult. – közölte a tolmáccsal Romeo. A szőke srác elképedt, de nagyon okosan nem szólt semmit.
– Elza hall! – mondta újra nyomatékosan.
– Jó van akkor, faszom. – felelte Romi, mérgesen. – Hogy a picsába mertél nálunk drogot árulni? Tudod a szabályt, a mi területünkön nincs drog, még fű sem. Itt senki nem terjesztheti! – Romeo közelebb ment a lányhoz egészen belemászott az arcába. Őt pedig kibaszottul zavarta, mert Elza megijedt, és segély kérően nézett rá. Mind ez meglepte, hiszen ő is bántotta.
– Állj hátrább öcsém. – szólalt meg a férfi, testvére pedig kérdőn nézett rá, végül felegyenesedett, a lány pedig idegesen kifújta a levegőt.
– Elza, ki adta a drogot neked? – kérdezte Deni, megint hadonászni kezdett a kezével. Deni bármennyire is sajnálta, idegesítette ez a kommunikációforma. Kérdőn nézett a tolmácsra.
– Nem tud semmi lényegeset elmondani. – közölte a fiú.
– Olyan nincs. – szögezte le Romeo. – Ki kell verni belőle! – és emelte is a kezét, nagy hévvel, a lány összerántotta magát, és a térdére dőlt, két kezével védve a fejét, Deni ugyan azzal a reflexszel kapta el az öccse csuklóját.
– Ne légy ilyen türelmetlen. – nézett rá. – Ez csak egy ijedt nő.
– Tudni akarom! – magyarázta Romi, Deni visszafordult Elzához.
– Ki adta neked a drogot? Ki mondta, hogy ide gyere árulni? – kérdezte tőle, mire az mutogatni kezdett.
– Azt mondja az apjának adóssága volt, behajtók mentek hozzájuk, összetörtek mindent. Huszonötezer dolláros adósság, kutya viadalból. Elza, nem tudja, kiknek dolgoznak, de tőlük kapott négy zacskó heroint, hogy adja el őket, még ma este, és akkor békén hagyják őket. Ennek semmi értelme, de belement, ha ezzel megszűnik az apja adóssága. Kifejezetten ide küldték őt. – a srác, aki tolmácsolt remegett a hangja. Deni most már tisztán látta, valaki bele akar köpni a levesébe. Összenézett Romeoval. A telefonja csörögni kezdett, amit felvett.
– Dígame! – szólt spanyolul bele.
– Én vagyok az bátyám. – mondta Sámuel. – A ház szét van verve a lány apja hulla részeg. – adta az infót Samuel.
– Maradjatok ott, oda megyünk. – mondta Deni. – Rendet kell tenni. Add meg a címet.

9 megjegyzés:

Unknown írta...

Izgalmas, tetszik, várom a folytatást!!! :)

Unknown írta...

Eszméletlen jó ez a könyv!!! Nagyon várom a folytatást! :)

Mumo írta...

Tetszik!! Várom a folytatást! Köszi 😘

Névtelen írta...

Köszi szépen alig várom a folytatást!

Klaudia írta...

Köszönöm! Nagyon jó,nagyon várom a folytatást!

Névtelen írta...

Nagyon várom a folytatást!!!!

Unknown írta...

Huuu nagyon jó , már alig várom a következ részt :-D

Unknown írta...

Nagyon jó ! Vègre olvashatom nár nagyon vártam ! Kár hogy nem könyv formájában de igy is köszönöm !

Györgyi írta...

Nagyon jó és izgalmas olvasmâny. Remélem sűrűn jönnek majd a részek! Nagyon várom. Kár, hogy nem az egész könyvet olvashatom egyben. Le se tenném! Gratula!😍

Erdei Zsuzsanna - Változó idők

Második fejezet Elérkezett a bál napja. A szalon kidíszítve az új bútorokkal fogadta a vendégeket. A ház ura a környékbeli birtokosoka...