Fényes Niki - Feketén, Fehéren

Harmadik fejezet

Deni a páncélszekrényhez ment, kivett egy köteg pénzt, aztán a tolmács kezébe számolt ezer dollárt.

– Köszönöm, a segítséged. – mondta neki, az pedig olyan gyorsan hagyta el a helységet, mintha sose állt volna benne.

– Vamos. – mondta Romeo, és felállította a lányt. Deni majdnem rászólt, hogy ő viszi, de inkább csöndben maradt, a nő pedig kirántotta a kezét, jelezve megy egyedül. A hátsó bejáraton mentek ki, Elza láthatóan jobban félt Romeotól mint Denitől, pedig ő volt, aki bántotta, az öccse még hozzá se ért. Azt viszont megjegyezte, hogy a lánynak jók a reflexei, talán pont az apja miatt, aki annyit verte.

Magában még mindig azon gondolkodott, hogy tehetett ilyet egy apa a lányával. Nem értette, ő sose tenne ilyet a fiával, Denitoval. Soha. Egy szülő legyen elfogult a gyerekével. Ha a gyerekről volt szó, akkor félre kell tenni az igazságérzetet. Akkor is a gyereked marad, ha hülyeséget csinál, akkor is szüksége lesz rád. Mert te vagy az apja. Nem értette Elza apját, ahogy magát se, érthetetlen módon ölhetnékje volt. Egy életre megnémította a saját lányát! Mire beszálltak a kocsijába, Deni tiszta ideg volt, remegett, hogy láthassa a lány apját. Romeo hátra ültette Elzát Deni pedig hagyta, vezessen az öccse.

– Está muy cerca. – szólalt meg Romeo, annyit mondott, a lány közel lakik. Felcsendült a Hemra es mala című szám a kocsiban, Romeo pedig készségesen vette fel a telefonját.

– Helló bébi. – köszöntötte Liát.

– Romeo, mi amor, volt egy almás pite a hűtőben. – a halk kocsiban minden szót hallani lehetett, ami elhangzott a telefonban.

– Kincsem, nem tudok semmiféle pitéről, tudod, hogy fogyózok. – jelentette ki Romi a hazugságot, úgy, hogy még egy poligráf sem buktatta volna meg. Deni nem állta meg vigyorgás nélkül, persze, hogy befalta az öccse, imádja a hasát.

– Ez… annyira furcsa. Nem? Én nem voltam és te sem.

– Bébi, csak az ufók tehették, nem nézed a híreket eleget. –felelte teljes meggyőződésben. – Megszállás alatt vagyunk.

– Romeo, nincs itthon semmi kaja, pedig két napja vásároltam be, ha most a szüleim a városban élnének, szégyenszemre haza kellene mennem, enni. Éhes vagyok! – közölte a lány Romeoval.

– Menj át anyámhoz enni. Mi is beugrunk ma.

– Romeo, este fél tíz van.

– Látod bébi, ez is mutatja, hogy az ember bármikor megéhezhet. – felelte Romeo. Deni hátra fordult Elzához, fülig érő szájjal szólalt meg.

– Babám, később kipletykáljuk őket. – mondta, és rákacsintott. Zöld villámok pattantak ki a szeméből. Szája a „ baszd meg! „ szót formálta. Tudta jól, hogy szemétül beszólt a lánynak, de nem érdekelte. Nyilvánvaló, hogy nem lesz megbüntetve, ez a minimum, hogy bántja a némasága miatt.

– Tudod, hogy nem szeretem, amikor kiabálsz. – dobott csókot neki. A lány tüntetően fordította el a fejét.

– Anyámnál találkozunk bébi, szia. – mondta Romeo és letette a telefont.

– Kietted a hűtőt? – kérdezet rá.

– Nem hiszed el, mennyit eszik ez a nő bátyám… – felelte Romi. Időközben megérkeztek, a sötétben nem volt látható az utca valósága, ahogy a hideg is elrejtette kik is élnek itt. Ez egy rossz környék. Leparkolt, Samuel és Juanito is a ház előtt állt. Mind kiszálltak a kocsiból, Elza pedig egy helyben toporgott, kezeit tördelve. Deni ismét megsajnálta.

Senkivel nem törődve öles léptekkel indult meg a ház felé, az ajtóhoz érve simán benyitott. A ház nagyon szegényes volt. Szűk folyosón találta magát, megszürkült falakkal. Beljebb lépett, egy nappalifélébe, amiben egy szekrény állt, az egyik ajtaja le volt szakadva, a ruhák szépen behajtva benne, egy asztalka, aminek a lábai téglákkal voltak megemelve, mert hiányzott egy lába, az ablak be volt törve. Ha volt is bútor a házban, valóban összetörték. Egy másik bútordarab volt még a helységben egy kanapé, amin elterülve feküdt egy kövér férfi, akiből dőlt az ital szag.

Ez a szemét buzi, aki megnémította Elzát! Hagyta a dühét lángolni, észre se vette, hogy a többiek felsorakoztak mögötte. Felrángatta a férfit a fekvésből, és kezdésnek megcsavarta a bal karját, ezt addig folytatta még meg nem hallotta a reccsenést. Pici elégtételt érzett csak, hogy eltörte a kezét. A férfi ordítva esett vissza kanapéra.

Deninek nem volt elég, a jobb térdére taposott, aztán még egyet nagyobb erővel, és amikor az is eltört, az áldozata ordított, ő pedig minden oktávot élvezett, ami elhagyta a fickó száját. Eztán úgy ült le mellé, mint aki jól végezte a dolgát.

– Deni Navarro vagyok. – közölte, a férfi még jobban megijedt. – Elza drogot árult, neked! – és könyökével az arcába vert, az lefordult az ágyról, és eszméletét vesztette. – Samuel! – szólalt meg nyugodt hangon. A szemüveges srac, egy fazék vízzel tért vissza, és a férfira öntötte, akin így elmosódott a vér, ami az orrából ömlött. Elzára nézett, aki kikerekedett szemekkel nézte az apját, de nem mozdult meg. Egészen picike volt Romeo és Juanito mellett. Ami Deninek jól esett, az volt, hogy félelmében egészen közel állt az öccséhez.

– Milyen érzés, ha téged vernek? – tette fel neki a kérdést Deni. – Kellemes ugye? – a férfi hasra fordult és csúszni próbált, de nem tudott. Samuel és Romeo állította fel, és tették őt a kanapéra.

– Mit akartok? – nyögte a férfi, hatalmas fájdalmak közepette.

– Először is, elmondod, kinek tartozol. – felelte Deni.

– Kargonak. – felelte azonnal. Samuelre nézett, aki megrázta a fejét.

– Mondd el, hogy történt. – szólította fel a férfi.

– Kutya viadalokra járok, adósságom lett Kargonál, és a napokban vissza akarta kapni a pénzét a kamatokkal együtt. Szétvertek mindent, hogy fizessek. Mondtam nem tudok fizetni, erre azt mondta itt és itt adjak el neki négy zacskó hernyót, és elfelejti az adósságot. Elzát küldtem ki. – lehelte a férfi.

– Hol találkoztál vele? – kérdezte Romeo.

– A kutya viadalon szokott feltűnni.

– Kinek dolgozik? – tette fel a kérdés Deni.

– Neked. – lehelte a férfi. Juanito két kézzel fogta le Samuelt, aki úgy indult meg a fószer felé, mint egy buldózer. Deni összenézett Romeoval. Akárki is ez a Kargo, nem neki dolgozik, de mind ezt elhintette az utcán.

– Mikor adta neked a pénzt?

– Két hete.

– Te tetű, neked nem tűnt fel, hogy két hét után senki nem követel vissza huszonöt lepedőt, és a kamatot? – szegezte neki a kérdést Samuel.

– Mi a szabály a területemen? – kérdezte Deni mint egy gyerektől.

– Nincs drog az utcán.

– Te köcsög, neked nem volt annyi eszed, hogy megkeress minket? – kérdezte Romeo. A férfi egyenesen Elzára nézett, de úgy, hogy a lány kettőt lépett hátra, arcán átfutott a félelem. Ez felhúzta Denit, azonnal visszanyomta a férfit az alkarjával.

– Ülsz! – súgta miközben a szemébe nézett, arca ádázul torzult el. Elza retteg tőle.

– Van még mondandód? – neki mást nem kellet tudnia, mert aki a viadalokat tartotta Deninek fizetett. Meg fogja találni a csávót. Az áldozata megrázta a fejét.

– Melyik lábaddal zúztad szét Elza hangszálait? – kérdezte, a férfi a fejét rázta.

– Nem én voltam! Megtámadták. – mondta védekezően.

– Nem emlékszel rá? – vonta fel a szemöldökét Deni.

– Nem én voltam… esküszöm. – folytatta a férfi nagyon ijedten, könnyek lepték el betört arcát. Deni Samuelre nézett.

– Azt akarom, zúzd szét mind a két lábát, úgy, hogy az orvosok arra kényszerüljenek, levágják neki. – a szemüveges férfi arcán ijesztően zord mosoly terült szét.

– Levágom neki, és a farkát is. Nem kell lentre semmi bátyám. – jelentette ki Samuel.

– A bal lábam. – ordította a férfi fojtottan. Deni a lány szemébe nézett, és a megnyugvást látta benne, ettől maga is megnyugodott.

– Hallottad mit mondott az úr öcsém? – kérdezte Deni de szemét nem vette le Elzáról.

– Rám bízhatod. – felelte az öccse elégedetten.

– Nem érdekel, mit csinálsz vele, de azt akarom, tolószékben tologassák. Csak két hétig lábadozhat a városomban, aztán gondoskodj róla, hogy elhagyja a New Orleanst. – Samuel, és Juanito felszedték a jajgató férfit, aki azt lihegte megöli Elzát. Romeo utánuk ment, Deni kettesben maradt a lánnyal.

– Ne menj az utcára legalább másfél hétig, én pedig gondoskodom róla, mindenki arról beszéljen milyen csúnya büntetést kaptál. – szólalt meg Deni, eltelt jó pár pillanat még a lány bólintott. – Holnap átjön valaki hozzád, elhoz mindent, amire szükséged lehet, egyébként ne nyiss ajtót senkinek. – mondta neki Deni, akinek nagyon nem akarózott menni. Nem volt mit tenni, mennie kellet. Elsétált a lány mellett, ki a házból, és megállt a ház előtt. Romeo az autónak dőlve cigizett, a hó még mindig esett, és Deni nem értette miért lett hirtelen magányérzete. Ismét eszébe jutott az áruló Miranda, pedig eddig nem gondolt rá.

A telefonja után nyúlt, és kikereste Rose unokahúga telefonszámát. Már tizenegy óra volt. Elégé benne jártak az éjszakában, de nem lesz gond, a család mindig felveszi a telefont. Rose az egyik olyan unokahúga volt, akit csak nehezen viselt el a család, pedig nem volt rossz lány, csak ki mondta, amit gondolt, néha tévesen feltételezte a dolgokat, és a véleményét sose rejtette véka alá, jó szíve volt, amikor kedve volt hozzá, soha senki véleményére nem adott, igazából sokan úgy gondolták nővérén kívül mást nem igazán szeret. De a nővérét mindenki szerette, mert mindenkivel a családban toleráns volt és megértő, mindenkiben meglátta a jót. Nem csoda, hogy Rose minden alkalommal rajta csüngött.

– Halló. – szólt a telefonba, hallhatóan álmosan.

– Én vagyok az, Deni, Rose, szia. – köszönt neki a férfi.

– Deni, minden rendben? – kérdezte szinte azonnal a lány.

– Rendben húgom, szeretnélek megkérni valamire, fogj tollat, papírt, adok, egy címet írd fel légyszi. – amikor meg volt, amit kért, lediktálta a címet. – Szeretném, ha holnap bevásárolnál, minden olyan cuccot, amire szükség lehet egy háztartásban, étel, meg a női dolgok. Vágod húgom? És ide hoznád?

– Persze Deni, bízd csak rám. Mindent megveszek. –egyezett bele húga, készségesen.

– Jól van, köszi, aludj jól. – búcsúzott el tőle.

– Vigyázz magadra bátyám. – felelte Rose és lerakta a telefont. Romeora nézett, aki még mindig őt várta, de még most sem akarózott menni, pedig gondoskodott róla, ne haljon éhen, míg itthon van. Semmit nem tud a lányról, lehet, van valakije, ismét emelte a telefonját, hogy kideríti, amit nem tud Elzáról, de meggondolta magát. Úgy se látja többet. Ez a mutogatás nem az ő műfaja, mit kezdjen vele? Beszélgetni sem tudnak. Öreg ő már ehhez. Lassan indult el öccse felé, egyszerre szálltak be az autóba.

– Mondtam Samuelnek, tegyék ki a csávót Robertónál, aztán jöjjenek anyámhoz. Lia is ott van.

– Tehát éhes vagy. – felelte Deni.

– Fogyózok. – felelte a testvére sötét szeme haragosan villant, amit Deni mosollyal fogadott. – Ez a lány is jól megjárta, gondolom elengedted.

– Áldozat volt öcsém, mit kellet volna tennem? – kérdezte Deni. – Egyébként hívtad, akit kell?

– Igen, anyám után, ellátogatunk a sráchoz, aki a viadalokat tartja, a címet várom. – felelte Romeo, ő mindig ilyen volt mindent sebtében intézett. – Jaj de megverem Deni, csak kerüljön a kezem közzé, mind hasalni fog, akik vele vannak. – Romeo vérszomjas hangulatban van, aminek Deni nem örült. Nyugiban akarja ezt intézni, nem szeretne semmit elkapkodni. Tutira akar menni. Ezért nem is felelt a testvérének, inkább ráhagyja, majd leállítja, amikor eljött az ideje. Gondolatai visszakanyarodtak Elzára.

Talán valakit oda kellet volna állítania, hogy vigyázzanak rá. Hiszen olyan mulya, segítségért sem tud kiabálni. Szinte azonnal megbánta, amit gondolt, a lány nem mulya, csak néma. Legszívesebben újra eltörte volna a lábát az apjának. Nem állít ide senkit, neki semmi köze ehhez a nőhöz, és soha többet nem fognak találkozni. Ha gondjai vannak, oldja csak meg egyedül. Ez már nem az ő dolga, nem védhet meg mindenkit az utcán.

Ennyi.

Kész.

Nem fog rá gondolni, és arra sem, hogy mit érzett, amikor megérintette. Elza néma, még beszélgetni sem tudna vele, és nagy valószínűség szerint mindenki megszólná, bár ez nem igazán érdekelné, szemébe úgy se merné senki mondani kivéve a családot. Lezárta a lánnyal kapcsolatos gondolatait, megérkeztek az anyjukhoz, aki a legszebb házban lakott a legjobb környéken, a nagymamájukkal, aki segített neki felnevelni három fiút, mert az apjuk még öt éves korában meghalt.