Lena Sliver - Törékeny bársony

5. fejezet

Reggel fáradtan ébredek. Eleve hétfő van. Utálom. Nyomott az egész nap. Tegnap jól kibőgtem magam, majd bementem a mosdóba, ahol rendbe raktam az arcom. Áron eltűnt, gondolom az a bizonyos testrésze tele lett a határozatlanságomtól, vagy tele maradt miattam. Nézőpont kérdése. Nem tehettem meg ott, amit akartam, mert a bűntudatom elviselhetetlen lett volna, hogy becsapom a Mesterem és egy szinten meg is alázom a vendégeink előtt, hiába nem vagyunk egy pár, a szemükben hozzá tartozom. Miután még picit jópofiztam a vendégekkel, fáradtságot tettetve elértem, hogy Mesterem hazaküldjön, ahol szabadon folytathattam az üvöltést, mostmár a rózsákat simogatva. Még a hálószobába is felvittem a csokrokat.

A munka gyorsan eltelt. Délután három óra után hazaérve, edzős cuccba öltözve indulok le a házban lévő edzőterembe futni egyet. Futócipőmben, a zenelejátszómmal a kezemben, és a nyakamba rakott törölközővel megyek lefele a lépcsőn. Reméltem, hogy hétfő délután a pultoson és rajtam kívül senki nincs a terembe. És imáim meghallgattattak. Gyors aláírást követően felpattanok az egyik gépre, a zenét nagyon hangosra állítom, és nekilendülök, először gyors sétával, majd rövid futással és ezt váltogatom hosszasan.

Már vagy negyven perce ismételtem a sétát és a futást, amikor a tarkómon bizsergést érezek, mintha valaki figyelne, pont, mint tegnap este és péntek este. Kiveszem a füldugókat, fülelek, de nem hallok semmit, nagyon nem tudok hátra nézni, mert tuti leesek a gépről, amilyen jól koordinált vagyok. Vissza akarom tenni a fülhallgatóimat, hogy folytassam a programot, amikor két kar jelenik meg előttem, az egyik a hasamnál megragad, kicsit megemel, majd a másik rácsap a gép piros vészkapcsolójára, a hasamon lévő kéz tart meg, hogy a hirtelen megállástól ne essek hasra. Megijedni sincs időm, minden olyan gyorsan történik.

Magához von és nagyon szorosan tart, érzem a kemény mellkasát a hátamnak nyomódni, és ekkor felerősödnek az érzékeim, érezem az égetést a bőrömön és azt a férfias illatot, amit szerintem, míg élek nem fogok elfelejteni.

Arca oldalát az enyémhez nyomja, majd orrával és szájával a nyakamat simogatja, borostájával pedig karcolja a bőrömet. Kezemet a derekamon lévő kezére teszem reflexszerűen, a másik kezemmel pedig a gép korlátjára támaszkodva kapaszkodok, mivel lábaimmal úgy érzem, mintha még mindig lépkednék velük.

- Nem szeretem, amikor meg akarják mondani nekem, hogy mit tehetek meg és mit nem, főleg azt nem szeretem, amikor úgy ütnek meg, hogy nem érdemlem meg azt. - mondja mély, rezonáló hangján, ami olyan rezgéseket kelt bennem, ami átáramlik az egész belsőmbe, szemem lehunyom, ajkaim szétnyílnak, mélyen szívom be a levegőt, majd kapkodva folytatom a légzést, mellkasom megfeszül az érzésektől, amik hirtelen keletkeznek bennem, mellbimbóim fájdalmasan a sportmelltartóm anyagához súrlódnak a pólóm alatt.

Keze a pólómat felgyűrve a hasamat simogatni kezdi, ami lassan már a mellem alját és a bugyim tetejét is érinti közben.

- Megijedtem, de aztán annyira akartam, hogy vissza gyere. - mondom elhaló hangon, minden kertelés nélkül, végre magamnak is bevallva az érzéseimet a tegnap estével kapcsolatban. Kezét még jobban szorítom, próbálok felé fordulni, de ő nem engedi, még jobban magához húz. Szabad kezének ujjhegyeivel a nyakam alatti részt kezdte simogatni a kulcscsontomnál és a melleim felett. Ahogy kezdem megszokni ezeket az érintéseket, kezdek magamhoz térni. Hirtelen jön a felismerés, hogy nem lehet kellemes illatom, a hajam nedves, izzadt vagyok, de nem érezek egyik mozdulatában sem semmilyen visszakozást, hogy zavarná a jelen állapotom.

- Ne gondolkodj, most nincs rá szükséged. Vigyázok rád. – suttogja a fülembe, miközben azzal a gyönyörű szájával a fülcimpámba harap és meghúzza azt.

- Mit akarsz tőlem? - kérdezem tőle csukott szemmel. Próbálom a pillanatot átélni, de a múltamhoz kanyarodok mindig vissza. Ha jobban visszagondolok, még az első párkapcsolatom legelején tudtam elengedni magam egy kis lakás magányában, azután sosem, mindig valamin elkezdtem gondolkodni, a helyzeten, a holnapi dolgaimon, elintéznivalón, hogy helyes-e, amit éppen teszek és ilyesmiken. Most is eszembe jut minden. Mikor is voltam utoljára férfival? Egy éve! Még a saját kényeztetésem sem jöhet szóba, amit fel tudnék mutatni.

Ahogy a keze a nadrágom korca alá bújik, de még nem érint meg ott, visszatérek a jelenbe. Furán vagyok összerakva, de hálás vagyok neki azért, hogy eddig nem érintette meg a mellem illetve közvetlen a nagyajkaim vagy a hüvelybemenetem. Betartja a határokat, ezzel többnek érzem magam, nem egy nőnek a sok közül, akit éppen szexuálisan kihasználnak, bár valószínű épp erről van szó. És érzem az arcomon, hogy megint potyognak a könnyeim. A házasságom végén, mint jó feleség, próbáltam kielégíteni a férjemet, nem löktem el magamtól, de gyűlöltem, hogy csak úgy simán a mellemhez ér, vagy a lábam közé nyúl, a legkülönfélébb helyzetekben, a lakás bármely pontján, bármelyik napszakban, mintha csak egy tárgy lennék, meg tudtam volna gyilkolni érte. Annyira olcsónak éreztem magam, olyan használati tárgynak, amit, ha nem kell, akkor a sarokba dobnak. Értéktelennek éreztem magam. Másra vágytam, sokkal többre, amit sosem tudtam elmondani vagy megfogalmazni neki, hogy mi is az a plusz dolog.

- Mondtam, hogy ne gondolkodj, engedd át magad Nekem. - Suttogja a fülembe, én pedig bőgök, mint egy féleszű, de belesimulok a szorításába, átadom magam, kiengedem magamból az elfojtott szenvedélyt, mindkét kezemmel a nyakát ölelem hátranyúlva, fejét jobban lehúzva magamhoz. És már nem is sírok, kicsit legyőztem a múltam szellemét, miközben egyre vadabbul csókolja, nyalja és harapja a nyakam, a fülem, az állam oldalsó részét. Hirtelen elengedi a hasam az egyik kezével, majd a másik kezét feljebb csúsztatva hirtelen a mellem alatt ragad meg. Érzem, hogy lassít, mintha az engedélyemre várna. Ekkor tőlem szokatlan kecsességgel hátrahajolok annyira, hogy számmal a száját érinthessem. Óvatos vagyok, most már attól félek, hogy meggondolja magát, és ő menekül el, és én elveszítem ezt a pillanatot. Már nincs a fejembe semmi az exemről, a családomról és még a lányomat is fel tudom úgy dolgozni, hogy neki az a jó, ha én boldog vagyok, mert akkor ő is az lesz, és biztos azt akarja ő is, hogy az anyja boldog legyen. Mindezt húsz másodperc alatt sikerült, pedig eddig egy év nem volt elég rá.

Érzem, ahogy a szája simogatja az ajkaimat, majd nyelve utat tör a számba és keresi az én nyelvemet. Érzem, ahogy a fehérneműm és a nadrágom egyre nedvesebb, és nem a futás miatti izzadságtól. Ahogy beleveszek a csókokba, gondolatban mindenre megadom az engedélyt, és mintha gondolataimban olvasna, a nadrágom korcába kapaszkodik, és elkezdi lehúzni azt, majd miután cipőm hátsó részére lépve kibújok belőle, leveszi és félredobja az útból, majd a lábamat térdelő pozícióba helyezi fel a futópad oldalsó korlátjára. Fehérneműmet viszont fent tartotta. Szemem csukva, várok. Épp elmerülnék a gondolatba, hogy miért hagyta fenn, amikor combom lágyékrészénél éles, vágó érzés után reccsenést hallok, majd a bugyim az egyenesen tartott lábam bokájára hull. Megint magához húz, a nyelve már a számba van, hátam a mellkasának feszül. Vad, de közben mindent ad, nem vesz el többet, mintha imádna, istenítene, tényleg akarna, és csak magának akarna, de közben egy percre sem felejt el tisztelni engem, értékesnek érzem magam nagyon, és megint a könnyeim kínoznak. Most elengedi a szám, kicsit haragosan, de vággyal telve néz rám, egyik kezével magán igazgatja a nadrágot, követem szemmel a mozdulatait, majd felnézek ismét azokba a különleges szemekbe. Majd hirtelen fájdalmas kiáltás tör fel belőlem, miközben belém hatol. Majd így tartja magát, tövig bennem, csípőmnél átölelve, megtámasztva. Hasamban alul érzem a fájó feszítést, majd arcomat maga felé fordítva ismét a számra veti magát, és folytatja imádatát, én pedig élvezem ezt, mintha istennő lennék, akit imádhat. Hirtelen mozdul és kezdi a rohamot, egyre gyorsabban és gyorsabban mozog. Tudom, ha nagyon gyors, akkor esélyem sincs az orgazmusra, tapasztaltam már, viszont most nem érdekel. Egy év telt el. Nem tudhatom, hogy fog reagálni a testem. Már most többet adott az imádatával és az érintéseivel, mint eddig bárki. És meglepődök, mert valami elindul bennem.

Érzem, hogy bőrömön kiülnek a nagyon apró verítékcseppen, hidegnek kezdem érezni a környezetem, de belül forrósodom, a hasamba mintha valami épülne, feszíti szerveimet, de közben csiklandoz is mindent odabent. Szememet összeszorítom, amit hátulról tesz velem, az maga a csoda, és egyre gyorsul. Teste a testemnek csapódik, pénisze olyan pontot érint odabent, amiről eddig csak olvastam, és közben érzem, hogy mindjárt végem van, nem akarom elhinni, hogy ez velem is megtörténhet spontán, csiklóm izgatása nélkül. Már zihálok, hangosan nyögök, nyöszörgök tőle, mindjárt végem, mindjárt megismerem ezt az érzést is. Szája elengedi az enyémet.

- Engedd ki a hangod, hagy halljalak! - parancsolja azon a mély, szenvedéllyel túlfűtött hangján. És nekem ezek a vég szavai, elengedem a múltam minden olyan tényezőjét, ami eddig visszatartott mindentől, megengedem a testemnek, hogy végre kiélje magát, megkapja a sóvárgott kielégülést, és sikítok, megfeszíti testemet a gyönyör, majd lazultan hozzásimulok a hátammal kemény, izmos mellkasának. Úgy zihálok, lihegek rajta, közben érzem magamban pulzálását és érzem, ahogy hüvelyfalamra lövelli a magját, ami még gyönyörűbbé teszi az érzést.

Verejtékezik ő is, pólója izzadtságától nedves úgy, mint az enyém. Lihegek, és ő még mindig ölel, puszilgat, szeretget, hálás azért, amit tőlem kapott, pedig én lehetnék neki hálás.

Lábamat óvatosan a másik mellé helyezi, eltávolodik tőlem, majd maga felé fordít és így folytatjuk a csókolózást, miközben a kezem a mellkasán pihen, ő pedig a derekamnál fogva két oldalt megtart, cirógat, érzi testem remegését, biztos gondolja, és jól gondolja, hogy fogása nélkül összeesnék. És mintha gondolataimat olvasná, kezeimért nyúl és a gép korlátjára helyezi őket, majd még egy utolsó csók után hátralép, és a szemembe néz. Még mindig erőteljesen emelkedik és süllyed a mellkasa.

- Soha többé ne üss meg, - mondja lassan és erősen ejtve minden szót - és ne akard megmondani nekem, hogy mit tehetek, vagy mit nem tehetek meg. Hamarosan találkozunk. - ezzel hátralép, és elindul kifele a teremből, miközben nadrágjában megigazítja magát és nem néz vissza.

Összetörök, a szégyen már kúszik is végig a gerincemen, hogy egy edzőterembe, ami nem csak nyilvános hely, de be is van valószínűleg kamerázva, mit tett velem, most pedig itt hagyott, kihasznált. Én pedig a gépre rogyok összegömbölyödve, térdemet magamhoz ölelve, lábaimat szorosan összezárva, takarva testem középpontját, zokogva. Érzem, ahogy távozik a nedveink keveréke, közben pedig csak egyre jobban zokogok, hogy hagyhattam, hogy ezt tegye velem, azaz életem legjobb szexében részesítsen, valaki, akinek csak a keresztnevét tudom. Arról nem is beszélve, hogy ennyit a biztonságos szexről, de nem is érdekel, ez most az a pillanatom, amikor nem akarok szabályokat, nem érdekelnek a következmények.

A jelent akarom megélni, ami annyira gyönyörű volt, aztán itt hagyott. És hittem neki, amikor azt ígérte vigyáz rám, és megvéd. Naiv és ostoba voltam. De erősnek kell maradnom. Pozitív oldalát kell nézni a történteknek. De ha a felvételeket valaki meglátja? Nem szabad a legrosszabbra gondolnom. Első lépésként, miután elapasztottam a könnyeim, mondjuk, visszaveszem a nadrágom, a bugyim kuka. Lassan egyik dolog után a másikat, mantrázom magamnak gondolatban.

Visszamegyek a lakásba és lezuhanyozok. Holnap ismét dolgozom, össze kell szednem magam.