Lena Sliver - Törékeny bársony

3. fejezet

Amikor belépek, első pillanatban barátnőm hátát látom, ruhája felgyűrve, feneke fedetlen, és még benne van épp ,,valaki”, aki tartja őt. Mindketten gyorsan veszik a levegőt, homlokuknál egymásnak dőlve pihegnek. Gyors és erős roham lehetett. Hangosan csapom be az ajtót, hogy észrevegyenek. Alex mozdul először, rám néz, majd komótosan megfordul Tinával, hogy most az ő hátát lássam. Az ő fenekét legalább eltakarja a nadrágja, ami buggyosan lóg rajta, mert csak elől lazították meg, hogy a szükséges testrész kiszabaduljon. Valamit súg neki, ami hatására a barátnőm leereszti a lábait a földre és hátát a falnak támasztva lassan lefelé húzza a ruháját. Alex kezei, hogy felszabadultak, a sliccét és az övét kezdik igazgatni. Majd egy apró csókot lehel Tina szája sarkára, és távozik az ajtón, halkan becsukva azt.

Kezem ügyébe kerülő papírtörlőből tépek a barátnőmnek, aki fáradt mosollyal köszöni meg hang nélkül, csak egy bólintással, majd lába közé szorítja azt.

- Hallottál már a munkahelyi kapcsolatok rossz hatásairól? - kérdezem karba tett kézzel, bár mosolyognom kell attól a kielégült fejétől.

- Az sem érdekel, ha halálos, ha ennyire jó. - mondja álomittasan.

- Azt hiszem, a jóval még finoman fogalmaztál. - nevetek fel - amilyen arcot most vágsz, mint akin végig ment egy focicsapat.

- Alex két focicsapat erejével rendelkezik, és eszméletlen jól használja azt, amije van neki.

- Örülök neki, hogy ilyen jó hangulatban telik a munkaidőd. - szúrom oda cinikusan.

- Ahogy elnézem, a te munkaidőd viszont nem telik jól. Miért bőgtél? - kérdezi, ahogy kezd felocsúdni az Alex okozta sokkból.

Megérintem az arcom a maszk alatti részen, majd ujjbegyeimre nézve látom elmosódott szemfestékem nyomait. Biztos nem nyújtanék üdítő látványt maszk nélkül. Észre sem vettem, hogy sírok.

- Van itt egy pasi, nem tudom, mit keres itt. De, halálom percében azokat a szemeket akarom látni utoljára. - vallom be őszintén.

- Én azt hittem a könyvespolcodat, de mesélj még. – mondja szemtelenül, de most már élénkebben figyel a barátnőm.

- Először csak figyelt engem, de zavaróan, aztán táncoltunk, aztán elmenekültem. - vázolom a helyzetet tömören és egyszerűen.

- Aztaa! Te hülye vagy! És nem történt más? - kérdezi cinikusan.

- Hova gondolsz? És ha kitudódik, akkor mit szólna a Mester?

- Hogy volt egy pasi, aki megkörnyékezett végre egy év után, és nem haraptad el magad mellől már az első percben, valami ostoba szöveggel az örök kárhozatról meg a rabszolgáddá válásról.

- Te nem vagy normális, én komolyan beszéltem, a jó híremet teszem kockára, sőt a hely jó hírét, meg a Mesteremét. Még a végén azt mondják, hogy felszarvaztam.

- Nem, ezzel inkább az egészségedet teszed kockára, ha érted mire gondolok. Lazíts már. Mit foglalkozol vele, hogy ki mit gondol, foglalkozzanak a saját dolgaikkal.

- Könnyű mondani, ma jöttek érte. Két hétre vitték el, apósom jött érte, és megint megkaptam hangadás nélkül, hogy gondatlan vagyok, meg rossz anya vagyok, mert majdnem elfelejtettem a strandolós dolgait betenni meg szükség esetére a fájdalom-és lázcsillapítóját, ha esetleg megbetegedne, kapkodva kerestem, mint egy őrült, ők meg vártak rám közben. Az apja biztos tájékoztatta minden részletről Őt, mert felhívott kicsit később és elmondta, hogy biztos annyira leköti a figyelmemet a saját önzőségem, hogy nem figyelek Nanára eléggé, és biztos elfelejtettem már azt is, hogy hova viszik a szülei pihenni. Pedig két nappal előbb elkezdtük a készülődést, listát írtunk, mindenre odafigyeltem.

- Már megint meg akarsz felelni neki. Te mindent megtettél. Lázcsillapítót ő is tudott volna venni, ha kellene. Ha pedig valami ruha hiányzik, akkor szintén elmennek és vesznek, ennyit megtehetnek, és szerintem meg is fognak tenni, ahogy hallomásból ismerem a nagyszüleit a lányodnak. Ő pedig nem tudja elvenni tőled Nanát. A bíróság nem vak, látja, hogy milyen ideges és feszült a munkája végett, nem tudna egyedül lakni vele és ellátni egy hatéves, idegesítően sokat kérdező dumagépet. - mondja felháborodással a hangjában.

- Én ezt mind tudom, de akkor is rosszul esik, és félek, hogy talál valami módot rá, hogy ellehetetlenítsen és felülbírálatkor neki ítéljék oda végül.

- Nem tudja megtenni. Túl sokat dolgozik, túl sokat utazik, az anyjára hivatkozva sem fogják odaadni, mert a nagyszülőknek ehhez semmi köze.

- Akkor is már előre rettegek, hogy mi lesz a jó, ha naponta hívom, vagy csak kétnaponta. Mert, ha sokszor jelentkezem, akkor túlféltem a gyereket, ha kétnaponta, akkor meg lehet, hogy azt mondja, nem is érdeklődök. Meg kellett volna kérdeznem, hogy mikor hívhatom őket, hány óra körül.

- Pisilni nem kérsz engedélyt, hogy egy nap hányszor mehetsz el? Nem vagy normális. Külön élvezetessé teszed neki, hogy félsz tőle és figyeled minden kívánságát, rettegésben tart, nem veszed észre? Azt hiszi, hogy még irányíthat és az övé vagy, és ez nem vezet semmi jóra. - háborog tovább Tina.

- Holnap felhívom, és megkérdezem, hogy akarja, hogy jelentkezzem náluk illetve majd a szüleinél, arra hivatkozva, hogy nem akarok zavarni. Aztán ha hazajöttek új szabályokat próbálok hozni. Meg veszek a gyereknek egy telefont ilyen esetekre. Megfelel így?

- Nem nekem kell, hogy megfelelj és nem is nekik, csak magadnak. - mondja kedvesebb hangon, de úgy, hogy tényleg felfogjam és el is higgyem, amit mond. Én pedig igazat adok neki, de olyan nehéz minden tekintetben elfogadni ezt a nézetet, és ha próbálkozik így is élni az ember, akkor is több év, mire megtanulja.

Feltápászkodok a földről, ahova időközben a fal mentén lecsúsztam. Barátnőm kézen fog és kivonszol a raktárból. Lassan lépked, ő is biztos elfáradt az előbbi tornában, bár ahogy néztem neki csak kapaszkodnia és terpesztenie kellett. A nagyobb munkát Alex végezhette. A mosdóba benyitva, álarcomat levéve, a tükörbe nézek és elborzadok. Szemfestékem a számig lefolyt, én meg így rohangálok a vendégek között. A mosdó mellé kirakott nedves sminkkendőből veszek és törlöm le vele arcom, Tina addig az egyik fülkébe vonul, gondolom, rendbe teszi magát odalent. Szerencse, hogy gondoskodtam arról, minden mosdóban minden legyen. A nőiben a sminkkendőtől kezdve a tamponon át, minden van. A férfibe egy nagy üveggömböt tettünk arany és sötétkék csomagolású óvszerekkel, amiből szükség esetén vehetne a vendégek. A férfi mosdóra az arany és a sötétkék szín a jellemző, a nőire az arany bordóval. Mikor végzek és visszateszem az álarcot, Tina is kilép a fülkéből, majd együtt indulunk ki a helyiségből.

A pulthoz közelítve rossz előérzetem támad. A színek. Két férfi áll a pultnál, Patrikkal beszélnek, és nem mosolyognak. Fehér izompólójuk és kék farmerjük miatt tűntek fel rögtön. Figyelmen kívül hagyva a rossz előérzettel párosuló keserű szájízt közelebb lépek, hogy csatlakozzak a beszélgetéshez.

- Segíthetek Uraim? – próbálok udvarias hangnemet megütni és még mosolyogni is hozzá.

- A húgomat keressük, ide jött állítólag. Szőkésbarna hajú, piros ruha volt rajta. – válaszol kettő közül a legrosszabb kisugárzású, és gonoszabb kinézetű számomra. Nagyon sötét a szeme, de nem úgy, ahogy Alexé, hanem olyan ,,ne bízz benne” módon. Orrán pukli, gondolom már volt törve. Fülében fekete kristályfülbevaló, ami pont alakú. Halántékánál lévő sebhely sem teszi szimpatikussá az arcát.

- Ha kicsit körülnéz, láthatja, hogy minden hölgy vendégünk pirosban van. És a leírt hajszín is több vendégünkre igaz lehet. – tényleg próbálok kedvesen válaszolni. De látom, hogy nagyon idegessé tettem. Nem adhatok ki adatokat a vendégeinkről.

- Te mégis kékben vagy. – jegyzi meg, de látom, hogy mélyen belül szakad a cérna az idegrendszerében.

- Mert én nem vendég vagyok. – felelem egyszerűen. És ekkor borul minden.

- Na idefigyelj, nem érdekel, hogy itt mivel foglalkoztok, hogy milyen kuplerájt üzemeltettek, én a húgomat, Annát keresem. Azonnal mondd meg, hol van, ha itt nincs, biztos tudod, hova vitték. Gondolom, lejelentik neked a lányok, hogy hova viszik őket, ha már te közvetíted ki őket. – üvölt velem.

- Véleményed szerint ez itt mi? – mutatok körbe és kezdek nagyon dühös és ideges lenni, hogy megint lebujnak nézik a helyet, és zavarják a vendégeink szórakozását, szerencse, hogy majdnem mindenki a galérián van, vagy a terem végében lévő fotelekkel és kis kerek asztalokkal berendezett sarokban beszélgetnek.

- Férfiak és nők itt találkoznak, gondolom, aztán elmennek valahova kúrni, szóval, ha engem kérdezel, kurvákat futtatsz. – mondja büszkén, mint aki feltalálta a spanyolviaszt.

Kihúzom magam, összeszedem a bátorságom, sokatmondóan Patrikra nézek, aki szemeivel Alexet keresi és a bejárati ajtó felé tekinget.

- Ez nem bordélyház, ez egy zártkörű szórakozóhely, ahol a férfiak kemény pénzeket fizetnek, hogy megbízható hölgyekkel ismerkedhessenek, akikkel később, ha lesz is valamifajta testi kapcsolatuk, ahhoz nekünk már semmi közünk nem lesz és anyagi hasznunk sem származik belőle. - hangom remeg az idegességtől, utálom, amikor ezt gondolják rólunk, nem csak engem és az itt dolgozókat és szórakozókat bántják ezzel, hanem Mesteremet is vérig sértik. Ezért pedig ölni is képes vagyok.

A pultot nézi, hüvelykujjával megvakarja az orrát, szipog hozzá. Kokainhasználó, látom a jelekből, a szemei állapotáról, a mozdulatairól. Még egy jel, hogy legyek óvatos vele, kiszámíthatatlan. Most feláll, elindul felém. Állok és tartom a szemkontaktust, nem akarok félni tőle, itt én vagyok hazai pályán, nem hagyhatom, hogy tönkre tegye az estét. Védenem kell a helyet és a jótevőm hírnevét is ezáltal.

- Megkérem, hogy távozzanak, mivel nem rendelkeznek meghívóval – mondom erős, parancsoló hangon, amit ki tudok adni magamból. Nagyon közel áll meg hozzám, majd gyors, egyszerű mozdulattal, a nyakamnál fogva kissé megemelve a falnak taszít és szorítja azt.

- Engedjen el, de azonnal. - mondom alig hallhatóan, rekedtes, elfúló hangon. Látom, ahogy Patrik felém ugrik, de a másik férfi elkapja, és azzal kezdenek dulakodni. Tina és Alex sehol.

- Dehogy engedlek, biztos ilyet is bevállalsz pénzes ügyfeleknek. Nyugi, én is jól meg tudlak fizetni, ha ügyes vagy. De mit szólnál, ha adnál egy kis ízelítőt ingyen, ahogy én akarom, aztán eldöntöm, hogy kereslek-e még. Majd vigyázok, hogy ne fájjon annyira. – mondja halkabban azon a reszelős hangján. Én pedig alig kapok levegőt. A félelem és a pánik összeszorítja a tüdőmet, nagyon nehezen lélegzem. Szemeim előtt sötét foltok jelennek meg, néha be-bevillannak apró fények, mint a vakuk, vasas íz a számban, már tudom, hogy el fogok ájulni.

Eszembe jut, amikor pár éve más szorította így a torkom, azért mert állítólag a feltett kérdésére félvállról válaszoltam a konyhánkban. A gyerekem ezt persze végignézte, szerencsére még túl kicsi volt kétévesen, hogy megmaradjon benne ez az emlék. Viszont mintha beleivódott volna tudat alatt. Ahányszor hangosabban beszéltünk egymással, rögtön az apja elé ugrott, hogy megvédjen engem. Ez persze rosszul esett a másik félnek.

Kiabálás hoz vissza a jelenbe. Érzem, ahogy a keze elengedi a nyakam, én pedig a fal mentén a földre csúszok, vagy inkább esem, ma már másodszor vagyok a padlón. Kezeimmel átölelem a torkom, és próbálom minél kisebbre összehúzni magam. Érzékelem a dulakodás hangjait nem messze tőlem, majd azt, ahogy Tina próbál felpofozni, közben a maszkomat cibálja, hogy jobban lássa az arcomat, aztán érzem, ahogy testem felemelkedik, én pedig felnézek és azt a szempárt látom, amibe bele akartam halni nem is olyan régen. Kemény mellkasához szorítom az arcom, aminek meztelen érintéséért mindent megtettem volna egy rövid idővel ezelőtt, és ha belegondolok, akkor most is, csak adjon pár percet, hogy magamhoz térjek az ijedtségből. De inkább becsukom a szeme, és mély álomba merülök a karjai ringatásában.