Lena Sliver - Törékeny bársony

2. fejezet

Körülbelül tizenkét lányt kísérek ki a szobából és vezetem a két hatalmas kristálycsillárral megvilágított, fényes, modern, eklektikus stílusú nagyterembe. A tizennyolc férfi már várakozóan, itallal a kezében közelebb jött az ajtóhoz, mely a különtermet választja el a nagyteremtől. Férfiak mindig többen vannak. Próbáljuk feléleszteni ezzel a vadászösztönüket. Aki megjátszottan mutatta magát tökösnek, az ilyenkor háttérbe szorul, aki tényleg egy erős, dominánsabb típus, ők tudják irányítani a beszélgetést és a nők is vonzódnak hozzájuk.

Amikor minden hölgy felsorakozik mögém, akkor az urakhoz fordulok:

- Uraim, a hölgyeket Önökre bízom. Kellemes estét kívánok! - a további ismerkedést a férfiakra hagyom, kilépek a hölgykoszorúból és elindulok a kisterem irányába. Szeretek ilyenkor még visszanézni és figyelni a reakciókat. Az erősebb, magabiztosabb férfiak gyorsan választanak, és nyomban a kiszemelthez lépnek és a bárpulthoz invitálják őket egy italra, majd valami nyugodtabb sarokba félre vonják beszélgetni az áldozatot. A csoportban álló lányokhoz legtöbbször csoportosan vadászó férfiak mennek oda és ők csoportos beszélgetéssel is fogják tölteni valószínű az estét. Aztán majd apró jelekkel kommunikálva adják egymás tudtára csoporton belül, hogy ki kivel szimpatizál.

Amikor benézek a kisterembe ajtócsukás előtt, észreveszem, hogy van még bent valaki. Egy vörösesszőke hajú lány ül a piros bársony kanapén, fejét lehajtva, combján könyökölve nézi a padlót.

- Minden rendben? - kérdezem tőle nem túl hangosan. Felkapja a fejét, egy ideig csak néz rám.

- Igen, azt hiszem. - feleli halkan, szégyenlősen. Tényleg sajnálom őket ilyenkor, tudom, milyen gonoszak tudnak lenni egymással a nők. Valószínű ezt a szerencsétlent is beijesztette egy-két tudálékos némber és szegény attól fél, hogy valami kövér, öreg pasi elrabolja innen és még hajnal előtt a magáévá teszi. Szegény lány nem lehet több huszonegy évesnél, tapasztalata a semmivel lehet egyenlő.

- Nem kell félned semmitől. Nem fog semmi olyan történni, amit nem akarsz. Ez itt csak egy ismerkedős, beszélgetős rendezvény, nem egy kínzókamra. - próbálom nyugtatgatni és viccel elütni a feszültségét.

- Tudom, de még össze kell szednem magam. - mondja, legalább őszinte.

- Ha megfelel neked, akkor kimegyek veled, elkísérlek a bárpultig, ott iszunk valamit, körbenézhetsz, aztán ha nem tetszik, akkor hazamehetsz, ha mégis tetszik, akkor maradhatsz. Biztos vagyok benne, hogy akad olyan férfijelentkező odakint, aki szívesen elszórakoztatna. Nagyon szép lány vagy, és ez a ruha is remekül áll. - nyugtatgatom tovább, próbálom az önbizalmát simogatni, hátha életre kel. Nagy kék szemeit rám emeli, kis mosolyra húzódik a szája. Arcán és vállán szeplőket látok, amiket az általa viselt térd fölé érő, piros, alul fodros, félvállas ruha csak még jobban kiemel. Tényleg szép nő. Kezemet nyújtom felé, ő pedig elfogadja azt.

- Mi a neved? - kérdezem még mindig figyelve, hogy hangom a legbarátságosabban csengjen. Valljuk be, nehéz megbízni egy maszkot viselő emberben.

- Anna. És a tiéd? - bátorodik fel hirtelen a hangja.

- Szólíts Lénának. - mosolygok rá biztatóan, majd elhagyjuk együtt a termet.

A pulthoz közelítve már látom, ahogy pár férfi érdeklődve fordul felénk, de próbálok nem tudomást venni róluk, hátha akkor nem veszi észre szegény lány, és nem ijed meg még jobban.

Miután leülünk a pulthoz, intek Patriknak, aki egy lehengerlő mosoly kíséretében érdeklődik arról, hogy mit kérünk inni.

- Rám bízod magad? – fordulok a lány felé.

- Azt hiszem, igen.

- Akkor két Cosmót légy szíves.

- Te is iszol? – kérdezi Patrik nagy kerek szemekkel, meglepetten.

- Igen, képzeld. – felelem felháborodással a hangomban. Bánt, hogy így meglepődött.

Igen is szoktam alkoholt fogyasztani, lehet, hogy évente kétszer, de akkor is szoktam.

- Hát jó, te tudod. – lát munkához, de biztos vagyok benne, hogy megbántottam a beszédstílusommal.

Csendben ülünk egy darabig. Anna figyel minket, Patrik figyel minket, én meg rágom belülről magamat, hogy bunkó voltam vele.

- Tényleg nem néz ki kínzókamrának ez a terem. – kezd beszélgetni velem a lány.

- Köszönöm! Igyekeztem úgy berendezni, hogy mindenki jól érezze magát benne.

Igényesség volt a kulcsszavam, de belevittem magamat is minden részletébe.

- Tényleg tetszik. – erősíti meg magát.

- És ha meglátod a fenti szeparékat. Imádom a bútorok bársony anyagát és az asztalok mozaikcsempéit. A kedvenc színeim a lila és a türkiz sötét árnyalatai. Ezeket kombináltam össze díszítésként a fenti szürkés és natúr, eperjoghurthoz hasonló színű téglafalakkal, megőrizve az épület adta ipari jellegét is.

- Régen mi volt itt?

- Állítólag egy ipari malom volt. Az épület alját üzleteknek, éttermeknek alakították ki, itt fent pedig négy emelet magasan szintén téglafalas, magas galériás lakások vannak.

- Jó lehet itt lakni, szeretem én is ezt a stílust. – mosolyodik el.

- És hogy kerültél ide mihozzánk? - terelem felé a szót.

- Próbálkoztam több férfival is, de vagy csöpögősen romantikus volt, amitől felfordult a gyomrom, az ágyban pedig messze volt az elvárttól a teljesítménye, vagy pedig a másik véglettel hozott össze a sors, akik kétes alakok voltak, beteges féltékenységgel és agresszivitással, szinte féltem tőlük. Nem akarom sem félelemben, sem unalomban leélni az életemet. Aztán egy barátnőm mesélte, hogy az új párja milyen erős egyéniség, és mennyire élvezi vele a kapcsolatuk minden pillanatát, pedig elég régóta együtt vannak, és még sincs két ugyanolyan együttlétük. Így kérdezősködtem nála, és végül megadta azt az email címet, ahol jelentkezni kell hozzátok. Most pedig itt vagyok. - zárta le rövid monológját. És ha tudná, hogy mennyire átérzem a helyzetét, akkor biztos meglepődne.

- Akkor jó helyen jársz, itt biztos akad olyan érdekes és férfias férfi, aki gondoskodni tud rólad és kielégíti az igényeidet minden téren. – próbálok hitet önteni bele, hogy tényleg jó helyen van, a helyes útra lépett. Patrik közben elénk rakja az italokat és távozik a pult végén álló párhoz.

- Szerinted észrevesz bárki is, hiszen utoljára jöttem ki a teremből? – kérdezi komolyan.

Mosoly terül szét az arcomon, mert én már látom azt, amit ő semennyire sem érzékel.

- Nézz csak körül. – súgom neki a füléhez hajolva. Ő pedig az italát szorongatva óvatosan néz a háta mögé és a szája is tátva marad. Négy férfi áll körülöttünk egy méteres körben és mind őt figyeli érdeklődve.

- Én most távozom, jó szórakozást kívánok! – mondom hangosan mosolyogva, hogy mindenki, akinek hallani kell, jól értsen, majd italommal a kezemben, végigsimítva Anna karján, távozok a körből. Szeretek néha hozzáérni emberekhez, ad egy intimitást, ami nem azt jelenti, hogy leszbikus vagy, vagy épp rá vagy gerjedve a férfira, hanem egy nyitást jelent számomra, érdekel a személy, jót kívánok vele neki. Mindegy is, de néha akkor is kell nekem ez.

Kicsit távolabb megyek, a pult végébe, egy másik bárszékre ülve figyelem, ahogy körbeveszik őt és faggatni kezdik. Kíváncsi vagyok, hogy talál-e valakit, aki megfelel az igényeinek. Ebben a gondolatban elveszve merengek, közben poharam szélén játszok az ujjaimmal, amikor a tarkómon bizsergést érzek, mint amikor kiráz a hideg, vagy valami megcsiklandoz, a kis piheszőrök pedig felemelkednek. Figyel valaki. Érzem. Hátrafordulok hirtelen, majd elveszek. Érzem, ahogy az édesen éles érzés végignyilall a testemen a gerincem mentén, simogatva mindent belül, végül a lábujjaimba jutva csiklandoz meg. Egy akvamarin szempár a tengerből, amibe beleveszek. A leggyönyörűbb szín, amit valaha láttam. Ez már nem emberi, túlvilági jelenség inkább. És engem figyel. Nézem őt. Remegek. Várok. De ő csak áll, figyel, majd mosolyog, valószínű rajtam. És az is valószínű, hogy azért csak mosolyog, és nem neveti el magát, mert van benne ennyi tapintat. Elég viccesen szánalmas képet vághatok. Nem gyengülhetek el ennyire. Igen, rég nem volt férfi az életemben, semmilyen téren, én döntésem volt, hogy nem engedek be senkit, mert magamban nem akarok csalódni, hogy megint rosszul választok, és megint reflexből megjátszom magam egy kapcsolatban, úgy hogy a másiknak pont megfeleljek. De ezt akkor sem teheti velem a testem, hogy így eláruljon.

- Léna, fel tudnál menni, és körülnézni a galérián, én kicsit pihennék. – hallom távolról a megmentőm hangját Tina személyében. Legalább nem csinálok magamból hülyét teljesen. Picit megrázom a fejem, pislogok párat, hogy a parancs ne csak az agyamig, de a többi, mozgásért felelős szervemig is eljusson. Majd szó nélkül elindulok a lépcső irányában, közben pedig érzem, ahogy követ a tekintete, mert a tarkóm folyamatosan bizsereg és ettől csak fájón, kiéhezve tovább remeg a testem, vágyva arra, amit megtagadok tőle, már oly rég volt, és most nem konkrétan a szexre gondolok, hanem csak egy egyszerű érintésre.

A galérián minden rendben. Vagy meghitten kettesben vagy csoportban beszélgetnek a vendégeink. Hétköznapi életükről, munkáról, vicces történésekről, hobbiról, kedvenc ételekről, italokról, könyvekről, nyaralóhelyekről. Minden szóba jön, és végül minden beszélgetés ugyanott végződik. A szexnél. Hiszen ez a lényeg. Hogy belátást nyerj a veled szemben ülő igényeibe. Ki mit próbálna ki, mit vállalna be, mi a véleménye bizonyos dolgokról. A kérdésekből kiderül, hogy ki mennyire jártas a dolgokban. Eltérő a férfiak igénye. Valaki a tapasztalatlant keresi, valaki pedig elvár már egy előéletet, mert nincs türelme várni és vakvezetőt játszani. Mások vagyunk, és ezt jobb itt tisztázni, mert akkor még van lehetősége mind a két félnek tovább ismerkedni, és nem otthon, intim helyzetben derül ki, hogy ki mit tud elfogadni és mit nem.

Sétálgatok, hallgatózok. A korlátnak támaszkodva, háttal a teremnek figyelem a zsongást. Itt őszinték lehetnek, itt nincsenek prűd kislányok és szégyenlős kisfiúk, itt majdnem mindenre elég nyitott férfiak és nők vannak jelen.

Most oldalt a bal vállam bizsereg, becsukom a szeme. Félek, igen, vallom be magamnak. A félelem, ennek a férfitestnek és érintésének az akarása mellett, megjelenik bennem. Lehet nekem ismerkednem? Ha megismerem és működik a dolog, akkor elkezdhetek valamit vele? Lehet nekem, mint elvált anyának még a válásom kimondása előtt új kapcsolatom? Mit fog gondolni a környezetem? A gyerekem? A volt férjem? Anyósomék? A szüleim? A családom? Úristen, a Mesterem! Vajon a volt férjem ez végett el akarná venni tőlem a gyermekünk? És a kékszemű halálom vajon mit akarhat tőlem? Kihasznál? Alávetettnek kellek, játszani? Vagy tetszem neki, és gondolta megismer? Egyáltalán miért teszek fel magamnak hülyébbnél hülyébb kérdéseket? Kit érdekel, ki mit gondol, vagyis Mesterem érdekel, de más? Na jó, maximum a lányommal kapcsolatos dolgok és az uralkodó apja.

- Nem értem miért kell ennyit gondolkodni feleslegesen! – hallok egy hangot, ami csak az övé lehet. Mély férfias orgánuma van. És nagyon közelről hallom, arcomat simogatja az édes, picit mentolos lehelete. Teste melege pedig égeti az enyémet, pedig nem ér hozzám. Meghalok, ha nem érhetek hozzá, csak érinteni szeretném, mást nem kérek, csak ennyit, csak egy ujjal, mindent megígérek és megteszek, csak egy simogatásért. Érzem, ahogy szemem még mindig csukva, arcomat a másik irányba elfordítva állok, és térdeim remegve elhagynak engem.

És imáim meghallgattattak. Könyökömnél kap el, majd másik kezével a derekamnál tart meg és így ölel át, szemből húz magához, mellem a mellkasának nyomódik. Őszintén belegondolva, nincs más választása, mert nekidőlve tudom csak tartani magam, és csak nem akarja, hogy elterüljek a lábai előtt, mint egy lisztes zsák. A lényeg, hogy számomra egy extra hosszú orgazmussal ér fel, hogy hozzáérhetek. Bőr a bőrhöz. Most már kinyitom a szememet. Italom, amit eddig a kezemben tartottam, kicsit kilöttyent a kezemre, ahogy a lábaim megadták magukat. Elveszi tőlem a poharat, majd a mellettünk lévő magas asztalra helyezi. Le akarom nyalni az italcseppeket, de elkapja a mozdulatom közbe a kezemet, és szájával ráhajol. Érzem, ahogy az érdes nyelvével végig simít a bőrömön, majd kisebb szívást érzek, ahogy rázárja a száját, közben lehunyja a szemeit. Én pedig tátogok, mint egy hal, ég az arcom a zavartól és a gyönyörtől, és egy kisebb spontán orgazmust élek át, aztán már én sem tudok mást tenni, mint becsukni a szemem és élvezni ezt a fajta kapcsolatot kettőnk között. Nyelv a bőrhöz. Végül elengedi, és ahogy kinyitom a szemem, az ő gyönyörű szemeivel találom szembe magam, én pedig megsemmisülten nézek vissza rá a maszkomon keresztül, ami egyre kényelmetlenebbnek és melegebbnek tűnik. Légzésem már kórosan gyors, és nem tudom lelassítani sehogy sem.

- Gyere, táncoljunk! - hallom a hangját, miközben még mindig a szeme és a kezem között ugrál a tekintetem, ahol az előbb a szája fedte be a bőrömet. Kezdek magamhoz térni, bátorságot gyűjtök és ismét mélyen, folyamatosan belenézek azokba a gyönyörű akvamarin szemekbe. Sírni tudnék, mert annyira gyönyörű és különleges, és én annyira akarom őt, de mégis annyira nem akarom ezt az egészet. Az angyalok lehetnek ilyen szépek, mint ez a férfi. A kreolos bőre, a telt rózsaszín ajkai, a sötét haja és borostája és azok a csodálatos szemek. Egy ragadozó csalétkei, amivel magához vonzhatja áldozatait, vagyis a természetben így működne. Itt is most ez történik. Bólintok, majd csak a húzást érzem, ahogy elindulunk a lépcsőn lefele a terembe. A zenét hangosabban hallom. Kezdek magamhoz térni, és feltűnik, hogy vajon miért emelhette fel Patrik a hangerőt?

Amikor elfogynak a lépcsők, érzem, ahogy a karja a derekamhoz simul, tenyerét a hátamra fekteti. Szembefordul velem, kezemet a kezébe veszi, és lágyan ringatni kezd a lassú zene ütemére, én pedig csak nézek azokba a szemekbe, és hagyom, hogy vezessen, ahova csak szeretne. Túlvilági vágyakozást érzek, amit nem tudok leírni.

- Nem úgy tűnt, mintha nagyon hallgatag lennél, azt hittem beszédesebb vagy. - kérdezi csipkelődve, vidáman, barátságosan mosolyogva.

- Beszédes vagyok, elég sokat szoktam beszélni feleslegesen. - védekezem, próbálok észhez térni, de ez, miközben ilyen szemekbe nézek, nagyon lassan megy.

- Eddig ez az első mondat, amit nekem mondtál.

- Nem kérdeztél semmit, így eddig nem volt okom a beszédre. - koncentrálok, hogy a válaszaimmal ne rontsak el semmit, ne tegyek rossz benyomást. Akarom őt, csak ennyit tudok, belülről jön ez az erő, amit ezzel kapcsolatban érzek, de hogy minek, és mit kezdek utána vele és a sok bonyodalommal, az még saját magam előtt is titok.

- Tehát kérdéseket szeretnél, Léna? - kérdezi még mindig mosolyogva.

- Honnan tudod a nevem? - kérdezem meglepve, kicsit morcosabban a kelleténél, már nem vagyok biztos magamban, ebben az egészben, vívódok. Mi van, ha kém, újságíró, vagy Mesterem egyik próbatétele, és én már el is buktam a próbát.

- Megkérdeztem és a munkatársaid szívesen válaszoltak nekem. – még mindig kétesnek érzem a dolgot, de közben elindul a harag is bennem, hogy árulók vesznek körül, majd lesz hozzájuk egy-két szavam, tudják, hogy vendégeknek semmi információt nem adunk ki egymásról.

- Hogy jutottál be ide, nem is a kért színeket viseled. Meghívód van egyáltalán? - támadom. A másik oldalam akarja őt nagyon, de a józan eszem kell most ide.

- Nincs meghívóm, és nem az est kitűzött célja miatt érkeztem, csak kicsit szétnézni, felsőbb engedélyt kaptam. De amikor felém fordultál és leblokkoltál, az vicces volt, de egyben nagyon pozitív kritika is rám nézve, és gondoltam még kellemetlenebb helyzetbe hozlak a jelenlétemmel. - viccelődik velem arrogánsan. Nem szeretem, amikor egy ennyire szép ember ennyire tudatában van a testi adottságainak.

- Az esetleg nem jutott eszedbe, hogy ijesztőnek találtalak, és azért állt el a szavam. Különben nagyon örültem, hogy elszórakoztattalak, de most már nekem dolgoznom kell, szóval keress mást, akit, a te szavaiddal élve, kellemetlen helyzetbe hozhatsz. Üdvözlöm a felsőbb engedélyt adó személyt! - majd kitépem magam a karjából, hirtelen döntök, és a futást választom.

- Minden rendben? - kérdezi Patrik, miközben elhaladok a háta mögött a pultban, és az italraktár felé tartok. Tudom, hogy ide senki más nem jöhet be, csak mi, és ha bárki követni merne, akkor Patrik megakadályozná.

- Áruló. - szúrom oda a szót, bár nem hiszem, hogy hallja, és berontok a raktárba.